Gazdag Erzsi versenyfelhívás 2022.
2021. november 22.
A szép hagyományt őrizve, ebben az évben is megrendezzük a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyt, mely a Magyar Kultúra Napjához, Himnuszunk születésnapjához kapcsolódik.
Szép eredmények a Kossányi József vers és prózamondó versenyen
2021. november 19.
Okleveleket és a tárgyi jutalmakat kapnak díjazottjaink.
Balogh József tanár úrra emlékezünk
2021. november 17.
Balogh József halálának 10. évfordulójához közeledve emlékezünk iskolánk néhai költőtanáráról, könyvtárunk névadójáról. Felidézzük életét, gondolatait, verseit.
Óvodaáldás, ünnepség volt Bobán
2021. november 15.
November 13-án ünnepi alkalmon vehettünk részt bobai tagintézményünkben, a Bobai Evangélikus Óvodában. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az intézmény a Magyar Falu Program 48,6 millió forintos támogatásának köszönhetően újult meg a nyár folyamán. A hétvégén Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke áldotta meg az épületet.
Műveltségi vetélkedőnk díjazottjai
2021. november 15.
Iskolánk a Reményik napok keretében idén is megszervezte osztályaiban a műveltségi vetélkedőt. A legügyesebb tanulóinkat Sátory Károly igazgató úr és Németh Mónika igazgatóhelyettes jutalmazta a szünet utáni áhítat keretében.
Ismét bemutatkozó napra várjuk a leendő elsősöket!
2021. november 09.
Kedves Szülők!
Az idei évben ismét NYÍLT NAPON várjuk a hozzánk beiratkozni szándékozó gyermekeket és szüleiket.
Iskolánk Kossányi – díj elismerésben részesült
2021. november 09.
A díjat felvidéki testvériskolánktól kaptuk, melyet a Kossányi Napok záró ünnepségén vehetett át igazgatónk.
2. hely műveltségi vetélkedőn
2021. november 09.
A Paragvári Utcai Általános Iskola november 8-án szervezte meg a "... haza, nemzet és nyelv..." című műveltségi vetélkedőt, melyen iskolánkat a 4.b osztály csapata képviselte.
MEGVÁSÁROLTUK A VOLT EPCOS IRODAÉPÜLETÉT ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ TERÜLETET
2021. november 05.
Iskolánk igazgatója tegnap írta alá az adásvételi szerződést, miszerint a várostól az iskola megvásárolja a volt Epcos irodaépületét és a hozzá tartozó területet.
Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokság siker
2021. november 03.
Poór Balázs 7.a osztályos tanulónk az asztalitenisz utánpótlás Magyar Nemzetközi Bajnokságon a csoportjából másodikként továbbjutott a főtáblára és a legjobb 16 között végzett. A nyolcaddöntőben egy olasz fiútól szenvedett vereséget.
Napi ige
Iskolánk alapítványa
Testvériskoláink
Tehetségpont vagyunk
Örökös Ökoiskola vagyunk
Iskolánk Johannita védnökség alatt
Közösségi oldalaink
e-Igazgatótanács
<<< 373-384 385-396 397-408 409-420 421-432 433-444 445-456 457-468 469-480 481-492 493-504 505-516 >>>