Cserkésztábor Nemeskoltán

Nemeskoltán tartotta nyári táborát a 735. sz. Reményik Sándor Cserkész Csapat. Az őrsvezetők napi beszámolói a táborról:

1. nap:

Táborunk első napján, a megérkezést követően azonnal elkezdtük heti szállásunkat otthonosabbá varázsolni.

2. nap:

735. sz. Reményik Sándor Cserkészcsapat 2019.07.02-i krónikája:

Zászló felvonáshoz felsorakozott 9 fős csapatunk.

Gregersen-Labossa Mátyás teológus hallgató cserkésztestvérünk tartotta az áhítatot. A 141. zsoltár „Uram ne engedd, hogy lelkem rosszra hajoljon!” énekével engedett mai útunkra.

Bőséges reggeli elfogyasztása és a túra felszerelés összekészítése után elindultunk, hogy felfedezzük a környéket. Erdőn-mezőn keresztül, Rábatöttős érintésével megérkeztünk fő úticélunkhoz Csempeszkopácsra. A Szent Mihály Árpád-kori templom szépségével és történetével ismerkedtünk meg. Szabó Domonkos cserkésztestvérünk harmóniumon kísérte ifjúsági énekeinket. Tovább állva megnéztük a vasúttörténeti emlékházat és a Pungor Zoltán helytörténeti múzeumot. Ezen nevezetességeket Cziráki István lokálpatrióta vezetésével tekintettük meg. Ebéd utáni csendespihenőnket az érkező viharfelhők szakították meg. A táborba frissítő záporral együtt érkeztünk. A teljesített távunk összesen 11 km-re tehető. Gadányi Péter „Bendegúz” cserkésztestvérünknek a mezítlábas túra teljesítése sem okozott gondot. A zápor nem hátráltatta a körletépítési munkákat. A mezei nyúl őrs körleti hintával is előrukkolt. Süle Beatrix (Trixi) érdeme a fantasztikus sajtos tejfölös lángos vacsora volt. Persze a karfiolleves így csak az aznapi toplista 2. helyére csúszott. A tábortüzet Kúti-Vincze Dániel állította össze.

/Fritz Olivér/

3. nap:

2019.07.03 (szerda)

Ma reggel Gregersen-Labossa Mátyás tartott áhitatot. Utána a Mezei Nyúl őrsnek volt őrsi főzés, majd ebédre azt ettük, ami elkészült. Egy óra után jöttek a kicsik. Később a kiscserkész őrsök métázni mentek a focipályára. Fél hétkor volt vacsora, utána tábortűz és takarodó volt

if. Gadányi Péter (Mezei Nyúl őrs)

4. nap:

Reggel felkeltünk Dani kürtölésére. Utána reggeli tornán vettünk részt. Aztán zászlószertartás következett. Nyolc órakor reggelizni indultunk, utána tésztával kézműveskedtünk, majd elmentünk métázni. Az ebéd következett., aztán csendespihenő jött.

Csendespihenő után a forgószínpadon különböző állomások vártak ránk: volt térképészet, morse, tűzgyújtás és csomózás, meg sok minden más. Utána vacsoráztunk, közben Ármin szülinapját is megünnepeltük egy csokitortával.

Végül elindultunk fürdeni, majd letelepedtünk a tábortűz köré.

A cserkésztáborról további fotókat galériánkban láthatnak!

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács