Galériák
Március 15-i megemlékezés iskolánkban
Részletek
2020-03-15
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztünk március 13-án az iskola udvarán. Részletek
Ügyeskedtek képzőművészeink
2020. március 14.
Idén is megrendezte iskolánk a kézműves Ki, mit tud?-ot. Főként alsó tagozatosok vettek részt az idei versenyen, két kategóriában, rajz- és kézműves alkotásokat készítettek.
Tavaszhívogató fesztivál alsóban
Részletek
2020-03-14
Alsó tagozatosaink idén is megszervezték a tavaszhívogató fesztivált az evangélikus kápolnában, ahol a gyerekek megmutathatták vers- és prózamondó-, tánc-, zenei- és ének tudásukat is.Részletek
Testnevelés óra bemutató
2020. március 07.
Iskolánk évek óta kiváló szakmai kapcsolatot ápol az ELTE-SEK Sporttudományi Intézetével, amelynek keretben Tóth Zsolt tanár úr ősszel szólóban, míg tavasszal iskolánk diákjaival tart bemutató órát a testnevelés szakos hallgatók számára az egyetemi sportcsarnokban.
Tornaverseny siker
Részletek
2020-03-06
Városi Alapszintű Tornaversenyen jártak diákjaink, melyen csapatunk 3. helyezést ért el. Részletek
Vacsoracsata a 4.a-ban
2020. március 03.
A 4.a osztályban hagyomány már, hogy évszakonként együtt ünneplik a szülinapos társaikat. Vidám, játékos feladatokkal, finomságokkal készülnek erre az alkalomra.
Farsangi mulatság hittan szakkörön
Részletek
2020-02-15
Február 12-én vidám, játékos délutánra várta Gömbös Katalin hitoktató a hittan szakkörös gyerekeket a 2-4. osztályból.Részletek
Félévi bemutató a színjáték szakon
2020. február 11.
Félévi bemutatót tartott nemrég a Reménységek színjátszó csoport. A fiatal színjátszók a korosztályukról szóló verses, zenés összeállítással készültek az alkalomra.
Evangélikus bál Celldömölkön
Részletek
2020-02-09
A Vasi Kislegényczéh nyitotta meg a nyolcadik celldömölki evangélikus bált. Részletek
Arany minősítés torna versenyen
2020. február 09.
Alapszintű tornaversenyen vettek részt alsós tanulóink. A versenyen arany minősítéssel második helyen végeztek, így továbbjutottak a március 3-án tartandó városi tornaversenyre.
Balázsjárás iskolánkban
Részletek
2020-02-04
Február 3. Balázs napja. Ebből az alkalomból elevenítették fel iskolánk negyedikes diákjai a balázsolás népszokásait.Részletek