Középkori betűk nyomában
Rendhagyó levéltáros történelem-szakkörnek adott otthont iskolánk.
A foglalkozáson diákjaink a paleográfia, vagyis a régi írások olvasásának és értelmezésének izgalmas világába nyerhettek betekintést. A program során a tanulók megismerkedhettek a középkori betűírás sajátosságaival, kipróbálhatták, hogyan formálták egykor a betűket, és megtapasztalhatták, mennyi türelemre, figyelemre és kézügyességre volt szükség egy-egy szöveg elkészítéséhez. A rendhagyó órát Kovács Eszter, az MNL Vas Vármegyei Levéltár főlevéltárosa tartotta, aki szakmai tudásával és közvetlen stílusával még közelebb hozta a diákokhoz a múlt írott emlékeit. A program végén minden diák hazavihette saját, középkori ihletésű alkotását.














.png)









