„Múltunkból építjük jövőnket” a Vasi Skanzenben
2025-06-16
„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab.
Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Sebő Ferenc
Június 12-én csodálatos napot tölthetett együtt a Vasi Skanzenben az alsó
tagozatunk. Kicsit visszamentünk a múltba, a faluba, és gyökereinkhez nyúlhattunk,
Értékekkel gazdagodtunk.
A 3.b osztályos lányok Mesterházy Csilla néni által átörökített vasegerszegi
pünkösdölést mutatták be. Ezt a hagyományt még ma is több faluban megélik. Egy
közös imádság után az 1-2. osztályos tanulók a falusi gyermekek életébe
csöppenhettek bele, autentikus környezetben. Népi játékokkal játszhattak,
néptáncoltak, népmesét hallgattak, nemezeltek, játék kocsit készítettek.
A 3-4. osztályosok pedig a falusi asszonyok és férfiak munkáival ismerkedtek meg és
próbálhatták ki azokat, igazi mesteremberek vezetésével. A lányok rétest sütöttek,
mostak, szúnyogriasztót készítettek, keszkenőt hímeztek. A fiúk faragtak,
esztergáltak, kosarat fontak, kovácsoltak, agyagoztak.
Szép élményekkel gazdagodtunk, töltekeztünk és elraktároztuk azokat a szívünkbe.
Szívből köszönjük mindazoknak, akik ezen a napon az állomásokon közreműködtek
az Értékek átadásában:
Bolláné Jakab Barbara
Gömbös Katalin
Kővári Réka
Mesterházy Csilla
Nagy Rebeka
Nagyné Petró Judit
Tompa-Horváth Iringó
Horváth Álmos
Molnár Péter
Nagy Endre
Németh Gyula
Pados Zoltán
Pap László János
Udvardi Balázs
Szabó-Ambrus Eszter