A 4.a osztály gyermekei szerepeltek a SINOSZ 75. jubileumi gáláján
„A csend csupa hang, ha érted ezt a néma jelbeszédet.”
(Torquato Tasso)
Különlegesen csendes, de szívünknek annál harsányabb alkalmon vehettünk részt a
4.a osztály gyermekeivel a SINOSZ 75. jubileumi gáláján október 24-én a Weöres
Sándor Színházban.
Egy évvel ezelőtt osztályunk gyermekei érzékenyítő foglalkozáson vehettek részt
Tóth Csabáné vezetésével, ahol a siketek életébe, mindennapjaiba bepillantást,
tapasztalást kaphattak. És akkor azon az alkalmon megtörtént a csoda, a lelkesedés
a gyermekek szemében, amelyet folytatni szerettünk volna. Ha nem is nagy
dolgokkal, de egy kis szikrát adni, hogy a jelnyelv egy kincs és híd azokhoz, akik a
csendben élnek. Így is fonódhatnak össze lelkek és a kommunikáció egy újabb
formáját is megismerhetik a gyerekek. Több dalt is tanultunk jelnyelven és ezekkel
most örömet okozhattunk. Az egyik Szarka Tamás Kézfogás dala, amely a
magyarság összefonódását is jelképezi, a másik pedig Demjén Ferenc Honfoglalás
című műve.
Az ünnepi gála után Óz, a csodák csodája darabot lehetett megtekinteni jelnyelvi
tolmácsolással.
Köszönjük dr. Patona Máriának, hogy gondolt ránk és egy újabb élményt nyújtott a
gyerekeknek. És köszönet mindazoknak a gyerekeknek, akik eljöttek és adtak a
szívükből, mert adni jó!
Szerepeltek: Balogh Fanni, Horváth Abigél, Kovács Éva, Makári Szofi, Mizda Sári,
Orbán Emma, Pünkösty Lia, Őri Bence, Rimányi Marcell
Szabó-Ambrus Eszter, Schmallné Csákváry Gyöngyi

















.png)









