Budapesten, a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában rendezték meg az Evangélikus Iskolák Történelem Versenyének döntőjét a 7–8. évfolyamos tanulók számára.
Országos döntőbe jutottak diákjaink a MatekÁSZ versenyen
2026. március 16.
A pesti ifjak nyomában – Ünnepi megemlékezés iskolánkban
2026. március 13.
Ovisok ismerkedtek iskolánkkal
2015. február 19.
Iskolánk február 19-én tartotta második bemutatkozó nyílt napját, ahol a kicsik vidám foglalkozásokon vehettek részt.
1 % idén is
2015. február 18.
A civil szervezeteknek adott 1% mellett, felajánlhatjuk adónk másik 1%-át is az egyházak társadalmi szolgálatának támogatására. Ezzel a rendelkezéssel még egyszer támogathatjuk embertársainkat!
Moziban a médiások
2015. február 18.
Ellátogattunk a média szakkörösökkel a Savaria Moziba, bepillanthattunk a kulisszák mögé.
Felsős farsang
2015. február 15.
Ha péntek akkor felsős farsang! A hagyományoknak megfelelően a hét utolsó napján tartottuk a felsősök farsangi buliját.
Farsangoltunk
2015. február 12.
Február 11-én és 12-én tartották iskolánk alsósai a farsangi mulatságukat. A jelmezes felvonulás után ki-ki a maga osztályában ünnepelt.
Nyílt nap az iskolában
2015. február 09.
A Reményik-iskola 2015. február 19-én 16:30-kor tartja bemutatkozó nyílt napját, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő gyerekeket é szüleiket!
Balázsolás hagyománya
2015. február 09.
Minden évben február 3-án tartották/tartják a Balázsolás hagyományát, amit iskolánk felsőseinek a 4.b osztály mutatott be.
VII. Reményik-bál
2015. február 09.
Az idei évben is sikeres volt iskolánk jótékonysági alapítványi bálja. A bálozók, az adakozók most is a művészeti iskola számára gyűjtöttek. KÖSZÖNJÜK A FELAJÁNLÁSOKAT!
Felhívás középiskolásoknak
2015. február 06.
A kötelező 50 órás közösségi szolgálatot a VOX Savariae Énekegyüttesben is teljesíthetik a középiskolák, gimnáziumok diákjai. Részletek itt:
Siker matematikából
2015. február 05.
A városi matematika versenyen két második osztályos tanulónk ért el dobogós helyezést.
2. és 3. helyezés csillagászatból
2015. február 05.
A Gothard Jenő Általános iskolában rendezték meg nemrég a Barangolás az égbolton elnevezésű csillagászati vetélkedőt.
Rajzban a köszönet
2015. január 26.
A félévzáró farsangi teaházon a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekei számára gyűjtöttünk. Az intézmény már megkapta az adományokat, melyeket a gyerekek rajzaikkal köszönnek meg.