Varró Dániel Bobán a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában

2021. október 19-én a Vas Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer támogatásában Varró Dániel József Attila-díjas magyar költő, műfordító volt iskolánk vendége. A gyerekek izgatottan várták. Dániel pontosan érkezett és kivetítéssel színesítve mondta fejből verseit a hallgatóságnak. Játékos rímekkel, versek befejezésével tanulóink is bekapcsolódhattak az órába. Elmesélte hogyan lett költő, mire jó a költészet, de a költői ihletre bizony sokszor neki is várnia kell, nem jön az csak úgy magától. Gyermekei ihlették nagyon sok írását. Olvasott fel készülőben lévő új könyvéből is. Az előadás végén autogramot lehetett kérni és válaszolt tanulóink kérdéseire. Hozzá írt levelekkel és gyermekrajzokkal köszöntük meg, hogy személyesen megismerhettük. Nagyon tartalmas, bensőséges és vidám órát töltöttünk együtt. Köszönjük a lehetőséget.

Kapcsolódó galéria

Varró Dániel Bobán

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS