Tanévnyitó Istentisztelet (2021)

Iskolánk 2021. szeptember 5-én tartotta ünnepélyes Tanévnyitó Istentiszteletét.

Legnagyobb örömünkre, idén a tanulókkal és a szüleikkel együtt köszönthettük az új tanévet. Először Németh Kitti iskolalelkész prédikációja hangzott el, melyben az újjászületés lehetőségére hívta fel a figyelmet. Ezután Kurucz Krisztina tagintézmény vezető köszöntötte az ünneplőket. Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell című versével buzdította a gyermekeket a tanulás fontosságára. Majd Sátory Károly igazgató úrral együtt köszöntötték az 1.osztályosokat, akiknek feltűzték az iskolánkat jelképező kitűzőt.

Az ünnepségen verset mondtak: Tóth Csenge, Király András, Bogdán Leila Amanda és Fülöp Zoltán 1.osztályos tanulók.

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. (…) Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. (Jn 3,1-3,7)

Ünnepségünk végén megkoszorúztuk tagintézményünk névadójának Döbrentei Gábor emléktábláját.

Isten áldását kérjük intézményeink valamennyi gyermekére és dolgozójára a 2021/22. tanévben is.

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS