Művészeti gála (2023)

2023. június 2-án tartottuk a Művészeti Gálánkat.

A nagy érdeklődésre való tekintettel megtelt 15.00 órakor a bobai Művelődési Ház.

Mindegyik művészeti ág bemutatkozott ezen a délutánon.

A gyermekek kiválóan szerepeltek a szüleik és az érdeklődők nagy örömére.

A Gálát néptánc bemutató indította, ahol az ovisok mutatták be tehetségüket.

A klarinétdarabok után a szolfézscsoportok is bemutatkoztak.

Zongorakísérettel is szárnyaltak a dallamok, amit a gyermekek örömmel adtak elő.

A műsort az iskolai néptánccsoport zárta nagy sikerrel.

A Művelődési Ház előterében pedig a gyermekek szép és nagy kreativitással elkészített rajzait állítottuk ki.

A csoportokat vezető tanárokkal együtt a gyermekek is örültek a sikeres előadásnak, a szülők pedig nagy tapssal jutalmazták a fellépőket.

 

Csoportvezető tanáraink:

Kurucz Krisztina (rajz)

Fekete-Tóth Bianka (néptánc)

Kérges Albert (klarinét)

Németh László (szolfézs)

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS