Kenutábor (2022)

Iskolánk tanulói július 11. és 16. között immár harmadik alkalommal vehettek részt kenus táborban a Szigetközben (a Cikolaszigeti Kisvesszősi Kempingben).

Tanulóink megérkezésük után elfoglalták sátraikat és megismerkedtek a tábori élet szabályaival. A felszerelésük (mentőmellény, evező) átvétele után elsajátították a mentőmellény használatát és a kenuzás alapjait.

Mindezek után kenukba osztották őket és rövid szakaszokon gyakorolhatták azt, amit az oktatáson hallottak. A hajók legénysége innentől fogva már állandósult. Kialakultak a szerepkörök, hogy ki a kormányos, az első evezős és az evezősök.

Ahogy múltak a napok, tanulóink egyre több időt töltöttek a Szigetközi Ágrendszerben és Dunasziget környékén. 

Elhajóztak a Denkpáli hallépcsőhöz. Gyalogtúrát vagy kenutúrát tehettek a közeli madár leshez. Dunakilitiről indulva eleveztek Doborgazszigetre, ahonnan gyalog mentek a Zátonyi szabad strandra, melyet fürdőzés követett. Felejthetetlen élmény volt Kenus túrázni a Tündér tó kristálytiszta vizén.

Tanulóink, tanáraink felügyelete mellett minden nap fürödhettek a Mosoni-Dunában. 

A tábor utolsó napján rendeztek egy iskolai evezős versenyt és régi hajós hagyomány szerint felavatták az újdonsült evezősöket, négy első evezőst és két kormányost.

A tábori élet hagyományos részeire is nagy hangsúlyt fektettek a hét folyamán, volt gulyásfőzés, szalonnasütés és hamuban sült krumpli. Mint minden estét, az utolsót is tábortűzzel zárták le. A táborban mindvégig remek hangulat uralkodott.

A tábor megszervezéséért és lebonyolításáért köszönetet mondunk Soós Imre túravezetőnek, Asbóth Szabolcs táborvezetőnek valamint Nagy Balázs és Bozó Imre segítőknek, az utaztatás lebonyolításáért pedig a Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálatnak és Kamond Község Önkormányzatának.

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS