Bobai siker

A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium 2020. november 26-án angol nyelvi országismereti versenyt rendezett a környék oktatási intézményei számára, ahová hetedikes és nyolcadikos tanulók jelentkezését várták. A megmérettetés célja az idegennyelvi és országismereti tudás bővítése, valamint a kreatív nyelvhasználat játékos formájú gyakorlása volt. Eredetileg jelenléti formában tervezték a vetélkedőt, a vírushelyzet miatt azonban kénytelenek voltak azt online lebonyolítani. Kreatív feladatként olyan rajzok elkészítését kérték, melyeket az elmúlt 50 év valamely angol nyelvterületen zajló történelmi, politikai vagy kulturális eseménye ihlette. A verseny második szakaszában pedig egy angol nyelven összeállított földrajzi, politikai és kulturális kérdésekre épülő kérdőívet kellett 30 percen belül kitölteni a diákok által már jól ismert Redmenta felületén.

Iskolánkat 3 hetedik osztályos tanuló képviselte. Nagy büszkeséggel tudatjuk, hogy Kedves Levente összesítésben az első, Szabó Flóra összesítésben a második, Bogdán Dániel pedig a kvíz fordulóban a harmadik helyet szerezte meg. Felkészítőjük Kupi Miklós szaktanár volt. Mindannyiuknak gratulálunk!    

Kapcsolódó galéria

Bobai siker

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS