Ballagás (2022)

2022. június 17-én délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el iskolánk 8. osztályos tanulóit.

"Az ember a múltba ezerszer visszanéz,

Könnyűnek látszik a búcsúzás, de búcsúzni mindig nehéz."

 /Bódi Irén: Búcsú (részlet)/

 

Végzős diákjaink családtagjaik, tanáraik kíséretében érkeztek a bobai evangélikus templomba. Az istentisztelet után – amelyen Németh Kitti bobai iskolalelkész igehirdetéssel és Steindl-Papp Judit szombathelyi lelkész a liturgiában szolgált – intézményünk óvodájának vezetőjétől, Horváthné Görög Mariannától is búcsúztunk. Marianna hosszú évek munkáját tudhatja maga mögött Bobán, amely idő alatt több száz gyermek nevelése kötődik nevéhez és így óvodánk nevéhez is. Jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki! A hála és köszönet jeléül Sátory Károly, anyaintézményünk igazgatója virággal köszöntötte őt.

Az istentiszteletet követően Kurucz Krisztina tagintézményvezető búcsúztatta ballagóinkat, Szabó Flóra és Bogdán Dániel pedig a ballagók nevében mondtak köszönetet az eltelt évekért, a közösen átélt élményekért, majd néhány bölcs tanáccsal is ellátták 7.-es és fiatalabb diáktársaikat. Hagyományaink szerint ezután szalagot kötöttek az iskolánk zászlajára és azt megőrzésre átadták a soron következőknek, akiket Balogh Fruzsina és Döbrönte Levente, 7. osztályos tanuló képviselt. Balhási Anna és Farkas Balázs a ballagtatók jókívánságait szólaltatta meg.

Isten áldása kísérje útjukon iskolánkban végzett diákjainkat!

Az ünnepség keretében kitűnő és jeles tanulóink oklevélben és könyvjutalomban részesültek: http://boba.remenyik-iskola.hu/boba/akikre-buszkek-vagyunk

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS