logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Nyitott ajtók 2020. augusztus

A tartalomból:
- Tisztesség, becsület, hazaszeretet - többek között ezeket az értékeket sajátítják el a Klapka György Huszár Egyesület kishuszárai a foglalkozások során. Nyáron közös táborozással zárták a tanévet.
- Egyre népszerűbb a néptánc oktatás - sok-sok ének, tánc és népi játék és kézműveskedés várt a hagyományokat szerető nebulókra a nyári néptánc táborokban.
- Pihenés és együttlét - ez volt a fő célja az idei tensinges és ifis tábornak, melyet a balatongyöröki Sóvárban tartottak augusztus elején. Emellett munkálkodtak is a fiatalok.
- Családi szakmai nap - a SZEDIK Mózeskosár Nevelőszülői Hálózata szakmai nappal egybekötött családi délelőttöt szervezett a nevelőszülők és nevelt gyermekeik számára.
 

 

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek