"Száll a lelkem..."

A Nemzeti Összetartozás 101. évfordulójára készült a nyár folyamán egy verses, zenés filmösszeállítás, melyben közreműködtek iskolánk tanulói és tanárai is. Szeretettel gratulálunk a készítőknek és résztvevőknek!
Az Összetartozás100folk kezdeményezői 2021-ben is kárpát-medencei körutazásra hívják a közönséget. A "Száll a lelkem…" című filmben a szombathelyi ELTE SEK Szökős és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes helyi és vasi kötődésű előadótársakkal, valamint határon túli közreműködőkkel karöltve fejezi ki táncban-dalban nemzetrészeink összetartozását, megidézve a 2020-as kisfilmsorozat néhány emlékezetes pillanatát is. Az országhatárokon átívelő körképet a trianoni traumát megélő költők és írók gondolatai teszik teljessé, a Weöres Sándor Színház művészeinek tolmácsolásában.
 

 

Napi ige

Az Úr színe előtt járhatok az élők földjén.

(Zsolt 116,9)

Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.

(Lk 20,38)

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács