Vas megyébe szállt a páva...

Nagyszabású folklórgálán szerepeltek iskolánk néptáncos és népdalos növendékei a közelmúltban.

Március utolsó szombatján rendezték a "Vas megyébe száll a páva" című estet az Agora MSH-ban, mely az elmúlt évek során, a televízióban feltűnt tehetségek műsorából nyújtott válogatást. A programot a Reményik Bariska, Berke és Möndölecske csoportjai: mintegy nyolcvan gyermektáncos nyitotta - akik mint "házigazda gyermeksereg" köszöntötték a távolabbról érkező szereplőket, s a hétszáz fős közönséget. Majd a "pávások" folytatták a műsort: Majer Tamás mellett Berecz István táncos szólista műsorvezetőként is szóval tartotta a jelenlévőket, Debreczeni-Kis Helga virtuóz citerajátékával ejtette ámulatba hallgatóságát, a Kispendely Énekegyüttes fiatalos énekszóval bűvölte el a közönséget, a Rába Néptáncegyüttes pedig az erdélyi Kalotaszeg és Nyárád mente táncaival varázsolt kitűnő hangulatot a zsúfolásig megtelt nagyterembe.

 

S természetesen a vasi-szombathelyi szereplők sem maradtak ki a műsorból - gyönyörű énekhangját megcsillantotta Veres Mihaela, fellépett a társrendező ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, valamint az iskolánkhoz kötődő "gyerekpávások": Molnár Bence és a Szabó-legények is. A kitűnő muzsikáról Pál István "Szalonna" és bandája, valamint Horváth Attila és zenekara gondoskodott.

 

Az est végén a vendég fellépők Szombathely M.J.V. alpolgármesterének és a Vas Megyei Közgyűlés alelnökének ajándékát vehették át, a helyi szereplők pedig Brodszky Ferenc keramikusművész plakettjét vihették haza.

 

Fotók: Büki László / Vaskarika

További képek:

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/16858/vas_megyebe_szall_a_pava-folklorparade_a_sporthazban/

Kapcsolódó galéria

Vas megyébe szállt a páva...

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács