Pedagógus csendeshétvége Révfülöpön

Pedagógusaink egy csendeshétvégét töltöttek együtt Révfülöpön szeptember közepén.

Hármas célja volt a révfülöpi hétvégének: lelki feltöltődés, továbbképzés és csapatépítés. Először tölthetett hosszabb időt együtt a szombathelyi és bobai intézmény tantestülete, így alkalom nyílt egymás megismerésére, szakmai beszélgetésekre is. Első este Bartos Eszter mentálhigiénés szakember vezetésével rázódott össze a csapat, majd együtt élhettük át a csendséta élményét. A második napon dr. Pángyánszky Ágnes, a teológia egyetemi lelkésze mutatta be a pedagógus továbbképzési lehetőségeket az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, majd dr. Molnár Béla a Savaria Egyetemi Központ docense tartott előadást arról, miként lenne célszerű változtatni az oktatáson, milyen pedagógiai módszerekre lenne szükség az oktatás során. Délután bibliatanulmánnyal folytatódott a program, melynek alapigéje 1Tim, 4,12-16 volt:

"Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is."

A csendeshétvége vasárnap istenisztelettel zárult.

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács