Kecskeméti néptáncsikerek

November 4-én a kecskeméti Hírös Agóra színpadán mutatkozott be iskolánk Möndölecske Néptánccsoportja.
A táncos lábú gyerkőcök a Tóth Ferenc Országos Gyermekkoreográfiai Verseny elődöntőjében szerepeltek - "Bárány szőrén a leány..." című produkciójukban somogyi táncokat mutattak be a közönség és a zsűri előtt. A megmérettetés rangját a nevezések nagy száma jelzi: a két elődöntő műsorán mindösszesen 60 alkotás szerepelt.
 
Iskolánk 9-10 esztendős néptáncosai - az egyik legfiatalabb fellépő csoportként - ezüst minősítésben részesültek a találkozón. Az elődöntők során arany ill. kiemelt arany oklevéllel jutalmazott 14 koreográfia márciusban, Százhalombattán mutatkozhat be a verseny döntőjében.

Kapcsolódó galéria

Kecskeméten szerepelt a Möndölecske Néptánccsoport

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács