Az újratalálkozás pillanatai

Az online időszakban talán a legjobban egymás társasága hiányzott a gyerekeknek. Így több osztály tanítói, tanárai is közös találkozásra hívták az utolsó hetekben a tanulókat.

A 2.a és 2.b osztály a Kalandvárosban járt, ott töltöttek egy vidám napot.

A 4.b tanulói Püdpökmolnáriba utaztak, ahol a Lovarda vendégei voltak. Szép közös emlékekkel zárhatták az alsó tagozatos éveiket.

A 3.b parkerdei gyalogtúrára indult. Közös játékok, erdei barangolások tették színessé az együtt töltött napot.

Az 1.a osztály Cákon, a játszótéren töltött el egy emlékezetes délutánt. A barátságtalan idő ellenére a gyerekek és a szülők is nagyon örültek a találkozásnak. A sok játék mellett sütögetéssel, meglepetés fagyizással telt a találkozás.

 

Ez a cikk még folyamatosan frissül, érdemes visszatekinteni rá! wink

Napi ige

Aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül.

(Zsolt 32,10b)

A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.

(Róm 5,5)

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács