Német testvériskolai látogatók

Testvériskolánk, az ortenburgi Evangélikus Reáliskola pedagógusai látogattak el hozzánk az elmúlt héten, hogy bepillantsanak gyülekezetünk és iskolánk mindennapjaiba.

Szeptemberben intézményünk pedagógusai jártak a németországi Ortenburg evangélikus iskolájába, hogy egyeztessék a testvériskolai kapcsolat lehetőségét, most a német tanári kar néhány tagja viszonozta a látogatást. Pénteken városunkkal ismerkedtek, majd szombaton részt vettek iskolánk bemutatkozó nyílt napján és a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar jótékonysági koncertjén. Vasárnap a családi istentisztelen hallgatták velünk együtt Isten igéjét, melyet Mátyás Gyöngyi gyülekezeti tagunk segítségével német nyelven hallhattak. Ellátogathattak Kőszegre is, majd iskolánk művészeti estjén is részt vettek. Látogatásuk utolsó napján megtapasztalhatták, hogyan kezdődik egy hét iskolánkban, s a  közös imádság után indultak haza.

Tartalmas hétvégét töltöttek el Szombathelyen, s legközelebb májusban már a német diákokkal együtt látogatnak majd el hozzánk, egy közös művészeti munka reményében.

Korábbi cikkünk itt olvasható:

Új testvériskolai kapcsolat

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács