Erdélyt járó néptáncosok 2.

Bariska-Möndölecske néptánccsoportunk és a Vasi Kislegényczéh alig egy hete tért haza erdélyi körutazásáról, szerepléssorozatáról. Kétezer kilométer, három fellépés és rengeteg látnivaló – következő cikkünkben az ő élményeikről számolunk be.

Erdélyt járó néptáncosok – II.

 

A Bariska-Möndölecske közösség tagjainak az első erdélyi táncélményt a székelyföldi Felcsík hagyományainak megismerése hozta. A 13-15 esztendős fiatalok az elmúlt időszakban a próbateremben és a nyári néptánctáborokban alaposan elmélyültek a vidék jellegzetes táncaiban, melyeket nagy lelkesedéssel járnak. Utazásuk célja e vidék és más erdélyi tájak megismerése, az élmény- és tapasztalatgyűjtés volt.

 

Szeptember 22-én, kora reggel indult útnak a 32 fős társaság, hogy estére már a kalotaszegi Mákófalván hajthassa nyugalomra a fejét – ami persze nem volt oly sietős, hiszen a Budapesten csatlakozó zenészekkel (Csapodi Tádé és bandája szegődött a táncosok mellé) próba következett, amely táncházi mulatságban végződött…

Másnap a délelőttöt a csapat Kolozsváron töltötte – a citadella, Mátyás király szülőháza, s a főtéri Mihály-templom és Mátyás-szobor meglátogatása után a Házsongárdi temetőben, Reményik Sándor síremlékét is felkeresték a táncosok. Szavalat, koszorúzás, Himnusz – így emlékeztek meg a fiatalok iskolánk névadójáról.

Továbbindulva az aznapi úticélra, még egy kitérő következett: a Tordai-hasadék mészkőszurdokát járta be és csodálhatta meg az utazócsapat. Délután érkezés Szászcsávásra – ahol az előző beszámolóban már bemutatott falu közössége nagy szeretettel fogadta a táncosokat. A vendéglátást a szombathelyiek egyórányi műsorukkal köszönték meg: a Bariska-Möndölecske bodrogközi és felcsíki koreográfiát mutatott be, a Vasi Kislegényczéh a „hazai” és Küküllő-vidéki összeállításával kedveskedett, Molnár Bence ördöngösfüzesi cigány fogásolást táncolt, s a zenekar mellett színpadra állt az oktatók-csoportvezetők triója is: Fekete-Tóth Bianka, Kővári Réka és Molnár Péter somogyi ének- és dudaszóval gazdagította a műsort.

 

Az első szereplés után már valóban Székelyföld volt a célpont. Egy kis kitérő a Szászföld gyöngyszeme: Segesvár világörökség-belvárosában, majd a Nagy-Küküllő völgyében, Udvarhelyszéken át megérkezett a csoport a Csíki-medencébe! A madéfalvi veszedelem emlékhelye, valamint a csíkkarcfalvi erődtemplom meglátogatása után, a jól ismert táncok „szülőföldjén” áthaladva, a buszban csak úgy harsogtak a felcsíki dalok – a társaság nagyszerű hangulatban érkezett a szomszédos Gyergyócsomafalvára. Itt a Mocorgók Néptáncegyüttes közössége várta a szombathelyieket – terített asztallal és táncmulatsággal jártak a vendégek kedvében. Másnap délelőtt a házigazdákkal közösen alkalom nyílt a Békási-szoros és a Gyilkos-tó meglátogatására, este pedig közös előadást tartottak a Kárpát-medence keleti és nyugati végeit egyesítő közösségek a nagyszámú és igen lelkes közönség előtt.

Székelyföldi élményekkel telve, immár nyugat felé vette az irányt a csapat 26-án reggel. A Maros völgyében haladva útba esett a marosvécsi kastély, melyben az egykori bárói család örököse, Kemény Géza vezette végig a fiatalságot. Az Erdélyi Helikon írói közösség hajdani találkozóhelyén igen jó szívvel fogadták a Reményik nevét viselő iskola diákjait! A kitérő után pedig az utolsó erdélyi állomás következett: Mezőkeszü 250 fős, tisztán magyar közössége, a falu református lelkészének vezetésével fogadta a szombathelyieket. Az esti néptáncműsor előtt lehetőség nyílt a település néprajzi érdekességeinek megismerésére, a vacsorát követően pedig az utazást méltó módon lezáró táncmulatságra. Szívet melengető élményt jelentett, hogy az este a falu nyolcvanöt esztendős nótafájának és fiatal lelkészének énekszavával csendesedett el – s a dalokból egyet a fiatal vendégsereg magával is hozhatott…

 

Hazatérve igen tartalmas hat napot zárhatott a Bariska-Möndölecske és a Vasi Kislegényczéh néptáncos közössége. Az élmények hadd érlelődjenek, a kibontakozóban maradt barátságokat pedig néhány hét múlva máris alkalom nyílik tovább erősíteni – hiszen a Mocorgók Néptáncegyüttes október 22-23-án viszonozza a látogatást.

 

Néptáncközösségeink erdélyi utazását a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács