Fenntartó

A szombathelyi evangélikus templom madártávlatból

Iskolánk fenntartója:

Szombathelyi Evangélikus Egyházközség
9700 Szombathely, Körmendi út 2.
Telefon: 94/508-822
Parókus lelkész: Menyes Gyula
Felügyelő: Bánfi Péter

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség honlapja

A Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos honlapja

 

A szombathelyi gyülekezet története:

Előzmények
Szombathely közel kétezer éves város, a római alapítástól napjainkig folyamatosan lakott település. Colonia Claudia Savaria néven az 1–5. században Pannonia, majd Pannonia Superior, később Pannonia Prima provincia polgári közigazgatásának székhelye volt. A 4. századtól maradtak fenn keresztyén emlékei. Savaria Quirinus sisciai püspök vértanú halálának (303) és Szent Márton születésének (316) helyszíne. Emlékük megőrzése máig fontos eleme a város kulturális életének.
A népvándorlás hullámainak fél évezredét átvészelve a magyar középkor és kora újkor évszázadaiban Szombathely (német neve Steinamanger) szabadalmas mezőváros. Földesura a mindenkori győri, 1777–1848 között a szombathelyi római katolikus püspök. E függőség következtében „lutheranust kalvinistát nem szenved az Város” (1735), a polgárjognak és a céhtagságnak feltétele volt a római katolikus vallás a 16–18. században.
Csak a türelmi rendelet (1781) után telepedhetett a városba néhány protestáns jövevény. Számuk lassan növekedett: 1820-ban a 3171 lélekszámú városban 32 ágostai és 6 helvét hitvallású evangélikust írtak össze (nemesek nélkül), 1848-ra 61+18 főre emelkedett a létszámuk. A bevándorlók többnyire iparosok voltak, részben magyar, részben német nyelvterületről érkeztek. Hitéletükre a szórvány állapot volt a jellemző. Adataikat a római katolikus anyakönyvek őrzik a szombathelyi székesegyházi főplébánián. Csak ritkán kérték keresztelés, temetés alkalmával saját felekezetük lelkipásztorainak szolgálatát: a körmendi, kőszegi, koltai, illetve református részről az egyházasrádóci lelkészét.
A gyülekezet alapítása
Bár Szombathely 1578-tól Vas vármegye székhelye, csak az 1860-as évektől kezdődött el átalakulása falusias településből polgári várossá. Nyugat-Dunántúl vasúti csomópontjaként fellendült gazdasága, átrétegeződött társadalma. 1871-től rendezett tanácsú város volt.
1861. október 13-án szűk körű megbeszélésen határozták el szombathelyi protestánsok közös gyülekezet alapítását. Ez év karácsonyának másodnapján tartotta az első istentiszteletet a Vidos-lakásban Rahner Máté koltai lelkész, a vasi közép egyházmegye esperese. Hiteles források hiányában homály fedi a hivatalos eljárás és az első év történetét. Bizonyos, hogy megalakult a „választmány” és a háromtagú elöljáróság: gondnok Johann Fück vendéglős, jegyző Vidos László ügyvéd, pénztárnok Pillich Ferenc gyógyszerész.
Az alapítás idején a 7000-nél már valamivel több lakost számláló városban 90-100 körül lehetett az ágostai és helvét hitvallású evangélikusok lélekszáma ¾ és ¼ arányban. A környékbeli falvakból csatlakozókkal együtt kb. 130-ra tehető a Szombathelyi Egyesült Protestáns Gyülekezet létszáma megalakulásakor.

Kőszeg leánya (1862. dec. 28–1892. dec. 31.)
1862. október 8-án a gondnok és a jegyző levélben kérték Kőszeg szabad királyi város evangélikus egyházközségét, hogy a szombathelyi protestánsokat fogadja be fiókgyülekezetként, mert „első zsengéjében sokkal gyengébb, semhogy önállólag magát fenntarthatná”. Az 1862. december 28-i befogadó határozat szerint már filiaként csatlakozott a szombathelyi egyházközség a kőszegi anyagyülekezethez.
Még 1862 őszén megnyílt a protestáns iskola Szombathelyen. Tíz évig működött, kicsi létszámmal. Tanítói: Kovács Pál 1862/63, Dietrich Károly 1863/64, Németh Ferenc 1864−1868, Strancz Gusztáv 1868–1872. Közülük Németh Ferenc kinevezést kapott 1874-ben a városi népiskolába, később a gyülekezet pénztárosa és kántora lett haláláig, 1916-ig. Az első tanévben a Fück gondnok Hosszú utcai házában bérelt helyiségben folyt a tanítás (ma Thököly u. 40). 1863-ban sikerült a gyülekezetnek saját ingatlant vásárolni a város akkor még külső, mezőgazdasági övezetében. Itt, a mai Nárai – Körmendi – Kálvária utcák által határolt területen találhatók ma is egyházi épületeink. A vételárat három év alatt fizették ki. A telken álló régi házban helyezték el a tantermet és a tanítói lakást (ma Körmendi út 2./a, a lelkészi hivatal épülete).
Az iskolai helyiségben tartották az istentiszteleteket. Az 1863. május 17-én elfogadott szerződés szabályozta az anyagyülekezet és filiája viszonyát. E megállapodás alapján a kőszegi lelkészek végeztek Szombathelyen minden lutheránus egyházi tevékenységet. Schneller Vilmos parókus lelkész tartotta a német istentiszteleteket évi 3-6, a magyar prédikátor a magyar nyelvűeket általában évi 2 alkalommal. Évente 3-4 esetben, ünnepeken, az egyházasrádóci kálvinista lelkész is felkereste híveit: Kós Ferenc, 1868-tól Somogyi Gyula. Keresztelésre, esketésre, temetésre a család hívására és költségére érkezett a városba az illetékes lelkész. A protestáns halottakat felekezeti megkülönböztetés nélkül mindenkor a köztemetőbe temették.
A két testvérfelekezet között írásbeli megállapodásnak nem maradt nyoma. A „választmányban” számarányuknak megfelelően voltak képviselve. Valószínűleg a nagygeresdi egyezséget tekintették (1833) irányadónak a gyakorlatban.
Segédlelkészek szolgálata a filiában
1872-ben merült fel először az anyagyülekezetté alakulás szándéka. A helyszínre érkező egyházkerületi bizottság nem találta reálisnak a tervet, így Karsay Sándor szuperintendens segédlelkész küldésével erősítette a gyarapodó egyházközséget. Schneller Vilmos rendszeres levélbeli és szóbeli irányításával végezték a szolgálatot: Brunner János (1872. október–1874. szeptember), Manninger György (1874. október–1877. május), Zábrák Dénes (1877. május–1878. október).
Jelenlétük lényeges változást hozott. Minden vasárnap és ünnepnap részt vehettek a hívek istentiszteleten. Az iskola megszűnésével imaházzá alakították át a helyiséget, lelkészlakássá a tanítói lakrészt. Az istentiszteletek nyelve több mint kétszeres arányban német volt, az adminisztráció is vegyes nyelvhasználatot mutat. A református istentiszteletek száma évi 4-re állandósult. A segédlelkész feladata volt a hitoktatás mindkét felekezet gyermekeinek és az evangélikus konfirmációi oktatás. Börtönszolgálatot is végeztek a szombathelyi segédlelkészek. Az anyakönyvi adatokat postán küldték Kőszegre. 1873-tól Karl Emanuel Zimmermann vasáru-kereskedő vette át a gondnoki tisztséget.
Az 1873. február 16-án tartott közgyűlésen hozott határozat alapján készült el két összeírás: a gyülekezeti tagok számbavétele és az évi járulék kivetése. Eszerint 280 volt a létszám. Ebből 179 ágostai+17 helvét hitvallású személy élt Szombathelyen, 73+11 csatlakozott a környékbeli falvakból (Óperint, Szent-Márton, Szőllős, Hermán, Herény, Kámon, Vép, Pornó, Németlövő, Alsóbeled). Kb. 40 család jelenléte állapítható meg (részben homogén protestáns, részben vegyes vallásúak), sokan magányos jövevények a város növekvő vonzerejének hatására. Igen felgyorsult a migráció, nem volt fellelhető minden evangélikus vallású személy.
1878 elején másodszor kísérelte meg a gyülekezet az „anyásodását”. Zábrák Dénes főképpen azzal érvelt, hogy a katolikus püspöki város egyre inkább a megyei törvényhatóság és az állami közigazgatás székhelyévé fejlődik, kiváló a közlekedési helyzete, alkalmas gyűlések tartására. Ezért időszerű lenne Szombathelyen protestáns összefogással anyagyülekezetet szervezni, és betagolni valamelyik vasi esperességbe. A szuperintendens ezúttal úgy módosította a segédlelkészi megbízást, hogy figyelembe vette a társadalmi folyamatot, a német ajkú iparos lakosság csökkenő arányát. Németül jól tudó magyar segédlelkészt küldött. Kiss János munkássága, élete 1878 októberétől haláláig Szombathelyhez kötődik. Elődeinél nagyobb önállósággal vezette a gyülekezetet.
1878–1892 között Szombathely lakossága elérte a 17 ezret (a hozzá csatolt Óperinttel és Szent-Mártonnal együtt), a protestánsok létszáma pedig 600 fölé emelkedett, a folyton változó szórványadatok nélkül. Ekkor már a közéletben is nagy tekintélyű egyháztagok a számarányánál nagyobb súlyt adtak a városban a gyülekezetnek. Presbiterünk volt Szentmártoni Radó Kálmán egyházkerületi felügyelő, Vas vármegye főispánja 1894-ig; dr. Károlyi Antal alispán, a református dr. Éhen Gyula, aki 1895–1901 között polgármester lett; megyei főmérnökök, jogászok. Az „egyházi szent cselekmények”, melyekről a Kőszegen és a helyben párhuzamosan vezetett anyakönyvek tanúskodtak, több munkát adtak Kiss Jánosnak egy évben, mint elődeinek egy évtized alatt. Többnyire mind az evangélikus, mind a református gyülekezeti tagok hozzá fordultak ezen alkalmakkor. Az ügyintézés szigorú írásbeli dokumentációval történt, már majdnem teljesen magyarul. Az egész évre megtervezett, kinyomtatott rend szerint váltakozva tartottak magyar és német nyelvű istentiszteleteket. A költségvetés minden esztendőben pozitív eredménnyel zárult. 1892-ben árverésen megvettek két szomszédos bérházat a Nárai utcában.
Kiss János és Zimmermann gondnok legnehezebb feladata a templomépítés előkészítése volt. 1865 óta gyarapodott a „templomalap” ügyes gazdálkodás és adományok eredményeképpen, de kiemelkedő volt a németországi Gusztáv Adolf Alapítvány támogatása is. A létszám és az anyagi erő növekedésével, a templom felépítésével reálissá vált az anyaegyházközséggé alakulás.

Építő gyülekezet épülő városban
1893. január 1-jétől önállósult a Szombathelyi Protestáns Gyülekezet. Elnöksége: Kiss János parókus lelkész és Zimmermann Károly felügyelő.
Időszerűvé vált a szervezeti kérdések tisztázása. A vasi közép egyházmegyéhez csatlakozott az egyházközség, ezután gyakran volt színhelye az egyházmegyei közgyűléseknek. Református részről az őrségi esperességben, Egyházasrádóchoz tartozó fiókgyülekezetként tartották számon a helvét hitvallású gyülekezeti tagokat. 1893-ban esperesek, püspökök levélváltásai és egy vegyes bizottság vizsgálata után szerződést kötött a két felekezet. Ezzel lényegében legalizálták az addigi gyakorlatot: egyházkormányzatilag ahhoz a felekezeti hatósághoz tartozik a közösség, amelyikből a papja való, a papot pedig a többségben lévő fél adja. (Ekkor az arány 2/3 ev. és 1/3 ev.–ref. volt.) Kimondták a közös vagyon oszthatatlanságát. Az építendő templom tornyára keresztet és csillagot is tesznek – határozták el.
Még 1891-ben megjelent hírlapokban a templom tervezésére hirdetett pályázat. Figyelmet érdemel a presbitérium két elvi kikötése: „…a tervező bármely templomi célra alkalmas stylt választhat, a gothika kizárásával” és „ … mint az építés idején minden anyag az utolsó szögig csak a magyar ipar produktuma legyen templomunkban, úgy a szellemi munkában is biztosítsuk az elsőséget saját honfitársainknak.” Két érvényes pályázat érkezett, ezeket itthon egyháztanácsi tag mérnökök, Budapesten műegyetemi tanárok (pl. Petz Samu) bírálták. A megbízást Ludwig Schöne bécsi műépítész kapta, de többször módosították a tervet. A kivitelezési pályázat eredménye: Brenner János szombathelyi építészvállalkozó végezte a kőművesmunkákat, és ő felelt az egész építkezésért, helyi szakember volt az ács, a kőfaragó, a festő, gyülekezeti tag a bádogos-, a lakatos-, az asztalos- és az órásmester. Csak a mintás palatetőt, a cement burkolólapokat és a színes ablaküveget szállította külföldi cég. A három harangot a soproni Seltenhofer műhelyben öntötték. Az oltárkép Baditz Ottó, az orgona a helyi Peppert Nándor mester műve. 1895. május 8-a volt az alapkőletétel ünnepnapja. 1896. augusztus 25-én ünnepélyes istentiszteleten szentelte fel a templomot Gyurátz Ferenc püspök mindkét felekezet lelkészeinek, espereseinek és Antal Gábor dunántúli református püspöknek közreműködésével. Az eklektikus stílusú protestáns templom felépülését a millenniumi évben sok dicsérettel fogadta a városi közvélemény.
Az új templomban már csak magyar nyelvű istentiszteletet igényelt a gyülekezet többsége, de ez fájdalmasan érintette a legidősebb nemzedéket. 1896 szeptemberében lemondott több presbiter és Zimmermann Károly felügyelő. Utódául Károlyi Antalt választották. Őt követte 1904-től dr. László Kálmán ügyvéd, aki egyházmegyei felügyelő is volt 1906–1912 között. 1897-ben megalakult a protestáns nőegylet, az énekkar már régebben is működött. 1908-tól hitoktató káplánt kapott segítségül a lelkész.
1898-ban a paplak teljes átépítése következett. 1895-ben a villanyvilágítás, 1898-ban a vízvezeték és a csatorna kiépítése történt meg a gyülekezeti épületekben. Azonnal alkalmaz- ták a legkorszerűbb technikát, amint az a városban megjelent.

A századforduló Szombathely fejlődésének legdinamikusabb korszaka. 1910-ben lakossága már 30 000. A gyülekezet lélekszáma az anyaegyházközségben 1323 + kb. 100 szórványbeli tag (Szőllős, Vép, Ják, Hermán, Herény, Kámon, Söpte, Nagy- és Kisunyom, Perenye, Nagygencs, Szentlőrinc, Balogfa, Szentkereszt, Olad). Ebből kb. 400 személy református volt.
Az építő korszakot kegyetlen megrázkódtatással zárta le a világháború, bár az első három évben még csak pénzügyi gondok jelentkeztek, és az aggodalom a katona hozzátartozókért. A lelkipásztor betegeskedett. 1916. május 22-én meghalt Kiss János. Megrendülten gyászolták hívei és tisztelői.

Napi ige

Mert az Úr szereti a jogosságot…

(Zsolt 37,28a)

Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!

(Lk 20,25)

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács