logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Bemutatkozó nyílt nap volt iskolánkban

Rekord számú érdeklődőt fogadott a Reményik-iskola bemutatkozó nyílt napján. A kis ovisok az évszakokhoz kötődő foglalkozásokon vehettek részt november 17-én.

A szombati nyílt napon elsőként Gregersen-Labossa György lelkész, majd Sátory Károly igazgató köszöntötte a gyerekeket és szüleiket. Ezt a 4.b tanulóinak előadása követte, akik bemutatták az ovisoknak, hogy a négy évszak tündérei, hogyan változtatják át a természetet. A tanító nénik vezetésével négy foglalkozáson vehettek részt a gyerekek, kézműveskedtek, táncoltak, énekeltek, s magokat válogattak. Mindeközben a szülők az intézmény vezetőit kérdezhették az iskola életéről, oktatásról, s a hitéletről.

Az iskola a 2019/20-as tanévben is 2 osztályt indít majd, legfeljebb 25 fős osztálylétszámokkal. A következő hetekben személyesen is megismerkednek majd azokkal a szülőkkel és gyerekekkel, akik mindenképpen ezt az intézményt választanák.

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek