logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Reformáció ünnepi istentisztelet az ökumené jegyében

Október 31-én, szombaton reformáció ünnepi istentiszteletet tartottunk a szombathelyi evangélikus templomban. Az ünnepen részt vett a szolgálatban Horváth József pápai prelátus, a szombathelyi Szent Kereszt Lelkészség Plébánia plébánosa.

Az alkalmon Menyes Gyula parókus lelkész végezte az igehirdetés szolgálatát, melyben többek között a reformáció ünneplési módjának, időpontjának változásaira is rámutatott: Az első időszakban a belső ellentétek miatt nem lehetett ünnepelni ezt a napot, majd később Luther Márton születésnapján, november 10-én ünnepelték a reformációt. Még később június 25-én emlékeztek meg róla, hiszen 1530-ban ezen a napon adták át a császárnak, Augsburg városában az Ágostai Hitvallást, melyet a protestánsok a hit alaptételeinek tekintenek. Protestánsnak nevezték őket, mert másként látták a dolgokat, mint ahogy a másik fél tette. Pedig a protestálni szó eredeti jelentése a protesto szóból származik, amely azt jelenti, kiállni valami mellett. Kiállunk a Krisztus ügye mellett. Végül kb. kétszáz évvel ezelőtt kezdték el ünnepelni október 31-én a reformációt a protestáns felekezetek, mivel Luther Márton ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. A második nagy egyházszakadás ünnepévé vált, de az utóbbi időben az ökumenikus nyitottságnak köszönhetően visszakerülhetett az ünnep az eredeti helyére, és Krisztus-ünneppé válhatott, igazi őszi pünkösd lett ez a nap. Nem az elválasztottságot, az egyházszakadást kell ünnepelni ezen a napon, hanem azt a Krisztust, akiben összekötődnek a tanítványok, bármelyik felekezetben is élnek. Ma már együtt ünnepelhetünk már a katolikusokkal, reformátusokkal - hangzott el az igehirdetésben.

 

Az igehirdetést, majd azt követően egy interjút halllhatnak Menyes Gyula lelkésszel a közös ünneplés kapcsán:

 

Az ünnepen részt vett a szolgálatban Horváth József pápai prelátus, a szombathelyi Szent Kereszt Lelkészség Plébánia plébánosa, s emellett a reformációval, az ökumenével kapcsolatos gondolatait is megosztotta a gyülekezettel. Ahhoz, hogy létrejöjjön a keresztyének ökumenikus egysége, ahhoz eleget kell tenni néhány feltételnek - mondta a plébános. Az egyik a kölcsönös szeretetben való együttlét, vagyis elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Elfogadni őt, hogy úgy gondolkodik, ahogy gondolkodik. Elfogadni azt, hogy az ő liturgiája olyan, a minék meg más, és részt venni együtt imádkozással nagy szent közösségben az Isten előtt.

 

Horváth József plébános gondolatai a reformációról, ökumenéről:

 

Istentiszteletünkkel egy időben tartottak igei alkalmat a református gyülekezetben is, így a református lelkipásztor ezúttal nem tudta elfogadni Menyes Gyula parókus lelkész meghívását, de a tervek szerint a következő évben együtt ünnepelhet a három felekezet a reformáció emléknapján.

 

Menyes Gyula a Mária Rádió Savaria egyik műsorának volt a vendége a katolikus atya meghívására a napokban. A beszélgetést reformáció ünnepén a Credo Rádióban is hallhatták:

 

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek