logo
SZOMBATHELYIEVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Jótékonysági adventi vásár

Advent első vasárnapján idén is ünnepeljünk együtt! Részletek a plakáton:


 

Kedves Szülők!

Hamarosan elérkezik az egyházi esztendő kezdetével az Adventi vásár. Erre, a minden évben megrendezendő alkalmunkra szeretnénk kérni Önöket, a vásár színesebbé tétele érdekében, csatlakozzanak gyűjtési akciónkhoz, és néhány kézműves ajándéktárgyat, adventi koszorúra való gyertyát, díszítő anyagokat küldjenek a gyermekükkel az iskolába.

Szívesen fogadunk még apró süteményeket és kreatív édességeket is.

Kérem, hogy felajánlásaikat legkésőbb nov. 29-ig juttassák el az iskolába.

Segítségükben bízva, előre is köszönettel:

 Gregersen Labossa Ágnes

                   ( 4.a osztályfőnöke)

 

Kedves Gyerekek!

 

Adventi SÜTEMÉNYKÉSZÍTÉSRE hívunk benneteket.

A hagyományoknak megfelelően advent első vasárnapjára, süteménykészítő versenyt hirdetünk, CSAK GYEREKEKNEK!

Mindenkit szeretnénk bíztatni, hogy bátran vegyen részt a versenyen!

Idén gesztenyés vagy sós süteményeket várunk!

Az elkészített műveket, szombaton 14 órától 17 óráig lehet behozni az evangélikus gyülekezet kápolnájába, ahol zsűrizik. Eredményhirdetést az adventi vásár megnyitása után, december 1-jén 12.00- tól tartjuk.

Minden résztvevőt egy emléklappal és pici ajándékkal is jutalmazunk!

Istentiszteleti rend:

- istentiszteleteinket a következő időpontokban tartjuk:

minden vasárnap 9 órakor istentisztelet

minden vasárnap 10.30 órakor családi istentisztelet.

Kivételt képeznek a nagy ünnepek és a konfirmáció, amikor egy istentiszteletet tartunk 10 órakor. Ezekről külön hírben adunk tájékoztatást honlapunkon.

a hónap 1. és 3. vasárnapján 14 órakor Nemeskoltán,

15.30-kor Püspökmolnáriban istentisztelet

 

Lelkészek elérhetőségei:

Steindl-Papp Judit

lelkész

06-20/824-4106

Torma-Hasza Mónika

lelkész

06-20/824-4412

 

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Levéltára (SzEEL) 1953-ig kutatható. Bejelentkezés a lelkészi hivatalban telefonon, e-mailben vagy személyesen.

Napi ige

Számlaszám:
OTP: 11747006-20003397
IBAN:
HU48 1174 7006 2000 3397 0000 0000
SWIFT kód:
OTPVHUHB

e-PRESBITERIUM

Médiapartnerek